2016. január 22.

[régi] Mark Lawrence: Tövisek Hercege

Értékelésem: 3/5

Nem először került a kezembe, kicsit több, mint két évvel ezelőtt már volt szerencsénk egymáshoz… és egyike volt azoknak a könyveknek, amelyeket valaha is a legjobban utáltam :D
Akkor két csillagot kapott tőlem molyon, ami pusztán az író kitartásának járt, amiért egyáltalán beleölt ennyi energiát és megírta. Leginkább az maradt meg belőle, hogy Jorg egy beteg, pszichopata állat, és nekem E/1-ben kell olvasnom, ahogy végiggyilkolássza a fél világot. Nem lettünk akkor túl jó barátok.
Ennek ellenére, ahogy jelentek meg a folytatásai, és láttam elég sok pozitív visszajelzést róla, egyre többször fordult meg a fejemben, hogy talán mégis lehet benne valami, hogy talán kéne adni még egy esélyt a következő részeknek… úgyhogy örültem, amikor a mini-könyvklubban ez lett a januári olvasmány :)

Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?