Értékelésem: 4/5
A többi fiatalhoz
hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy
zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében.
S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert,
rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –,
a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern
varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és
boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek
valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor
történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit
nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es
megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy
műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem
kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el.
Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R.
Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli
elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a
21. századi fantasy alapköveit.
Nagyon örültem, amiért ez a könyv lett megszavazva a mini-könyvklub 7 júniusi olvasmányaként,
mert azt hittem, már a szülinapom óta megvan, és ideje lenne végre
elolvasni, de aztán kiderült, hogy már az azelőtti szülinapom óta
megvan, ami még rosszabb mert már a megjelenésekor is nagyon érdekelt, és
az egyre megosztóbb értékelések után csak még kíváncsibb lettem rá, hogy vajon
mitől ennyire… Rossz? Jó?
Az a baj, hogy így olvasás után is pont így vagyok vele,
hogy …rossz? …jó?, mert nagyon sokszor
rettentően idegesített; a főszereplővel együtt lehetett volna érezni, ha nem lett
volna ennyire kiállhatatlan; a történet meg… hát, sokáig egyáltalán nem akart
megtörténni.
Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy akármilyen dühítő is
volt, azért élveztem az olvasást (mert még ha dühítő is, végre egy könyv, ami
legalább erre képes!), és tervezett értékelésemhez már a könyv elején
jegyzeteket firkáltam a telefonomba – amíg ki nem derült, hogy a Jegyzetnek
van maximális karakterszáma -, és nagyon próbáltam rájönni, hogy mégis miért
szeretem ezt a könyvet, miközben lényegében mindent utálok benne. Még ha nem is
tetszett (volna), már csak ezért a hatásért is megérdemelne pár csillagot.
