Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

Értékelésem: 5/5

A medve és a csalogányt eredetileg a mini-könyvklub 16 augusztusi, választható könyveként olvastam volna, és bár neki is álltam még a nyáron, végül szinte október közepe lett, mire befejeztem és egyébként is nagyon kínos volt már, hogy egyetlen könyvet sem olvastam el az egész fordulóból :(. Annak ellenére viszont, hogy lassan, rettentő lassan haladtam vele, valójában nagyon élveztem ezt a regényt, sőt, kifejezetten kiemelkedik a mostanában olvasott könyveim közül. Lassú folyású, szépen megírt, az orosz népi világ hagyományaira építő történet egy különleges, bátor lány főszereplésével. Nem volt pörgős vagy kifejezetten izgalmas, de gördülékenyen lehetett haladni vele, és nagyon jól el lehetett merülni benne, gyönyörű, magával ragadó hangulatot teremtett. 

Nagyon élveztem, úgyhogy ez most egy igazán pozitív értékelés lesz :)

(Sok mindenben emlékeztetett Naomi Novik Ezüstfonására, amit szintén nagyon szerettem.)

Emlékszem, már megjelenésekor is gondolkoztam ezen a könyvön, hiszen a gyönyörű borító könnyen felkelti az ember figyelmét, és a fülszöveg is ígéretesnek tűnik, így amikor tavasszal nagyon akciósan láttam egy webshopban, nem volt nagy kérdés, hogy megvegyem-e. Abban nem vagyok biztos, hogy augusztusban megfelelő választás volt-e, mert mind a borító, mind a történet nagyon téli, de igazából ha van alkalma az embernek elmerülni az olvasásban, akkor nyáron is nagyon hangulatos tud lenni :)

Oda fogsz ellovagolni, ahol találkozik a föld és az ég. Háromszor születsz meg: egyszer káprázatból, egyszer húsból és vérből és egyszer lélekből. Hóvirágot szedsz a tél közepén, zokogsz a csalogányért és saját választásod szerint halsz meg.

Az egyik első dolog, ami igazán megfogott a könyvben, az a hangulata volt. Szeretem a mítoszokra, népmesékre épülő történeteket, főleg, ha a szerző nem csak díszes háttérnek használja ezeket a világokat, hanem képes azt aktívan beleépíteni a történetbe. Van ezeknek a meséknek valami ismerős, kényelmes, otthonos varázsa (még akkor is, ha az orosz mondavilágot amúgy egyáltalán nem ismerem), és ha jól bánik vele a szerző, nagyon erőteljes, magával ragadó légkört, hátteret tudnak adni a történeteknek. A kereszténység megjelenése, szembenállása a régi világgal kifejezetten érdekes volt, kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből a későbbiekben.
A medve és a csalogány eseményei nem pörögnek kifejezetten gyorsan (a cselekmény ideje alatt évek telnek el), viszont a részletesebb leírások nagyon magával ragadó hangulatot teremtenek: én nagyon bele tudtam élni magam a kemény téli világba, a hidegbe, a csizmák alatt ropogó hóba, a fagyott erdő mélyén ébredező medvébe, a kandalló melegébe. Néhol komor és baljós volt ugyan – sőt, alapvetően inkább sötétebb hangulatú, mint vidám -, de azért kényelmes, élvezetes olvasmány maradt.

Az elején kicsit nehezen láttam át, hogy melyik szereplő kicsoda, főleg a sok testvér között (bár aztán néhányat gyorsan félre is állítottunk, utána már könnyebb volt – vajon milyen szerepük lesz még a folytatásokban?). Tetszett, hogy hiába volt végig Vászja a központi alak, néha mások útját is követtük, Vászja pedig fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet az események alakításában. Könnyen kedvelhető, különleges, bátor, elszánt és kitartó főhős volt. A többiek közül nekem egyértelműen Morozko rejtélyes alakja volt a másik kedvencem, de szuper karakter volt (már persze a maga rettenetes módján) Konsztantin is. Na meg a lovak.

Vászja hamarosan megpillantott egy fenyőligetet, és a fák között tűz ragyogását látta, melynek fénye arany színbe öltöztette a havat. Kinyílt az ajtó.

– Gyere, Vászja! – mondta Morozko. – Hideg van odakint.

Utólag kissé nehéz visszagondolni arra, pontosan miről is szólt ez a könyv (tél volt, hideg, a medve ébredezett, dolgok történtek, még hidegebb lett…), és emlékszem, hogy olvasás közben is gondoltam néha arra, hogy mennyi oldal eltelt már, és még mindig alig történt valami… Ettől függetlenül számomra nem volt unalmas, viszont tény, hogy ha egyszer letettem a könyvet, nem járt folyton a fejemben, hogy mikor vehetem fel és olvashatom majd újra. Lassan haladgatott a történet, de gördülékeny, kényelmesen olvasható volt.

A befejezés kissé elnyújtottnak tűnt, már többször is azt hittem, hogy „na itt jön” (mármint a nagy harc, a megoldás, a katarzis, stb.), de aztán csak nem jött; majd amikor eljött végre, akkor olyan hirtelen véget is ért, hogy nem tudott akkora hatást kiváltani, mint vártam. Ettől függetlenül szép lezárása volt a könyvnek, és nagyon tetszett, hogy kerek történetet kaptunk – persze maradtak nyitott kérdések és izgalmas, folytatásra váró szálak, de a könyv önmagában is élvehető, egységes volt. Mindenképp kíváncsi vagyok a folytatásokra is :)