2015. szeptember 26., szombat

[régi] Andy Weir: A marsi

Értékelésem: 4,5/5

 covers_314900.jpgHat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

A bejegyzés a mini-könyvklub kapcsán készül. Az első könyves témám, úgyhogy nagyon izgulok :D

Mindkét kezemmel a sisakomhoz szorítottam az anyagot, miközben a ruha újjára a térdemmel fejtettem ki nyomást.
120 másodpercig csináltam ezt. Biztos ami biztos.
És a jelek szerint bevált. A tapasz erősnek tűnt, a gyanta kőkemény volt. Ugyanakkor a sisakhoz ragasztottam a kezemet.
Ne röhögj.
Hogyan került a kezembe?
A marsival lehetetlen volt nem találkozni: folyamatosan szembejött velem a különböző könyves oldalakon, ráadásul alig lehetett negatív kritikát találni róla.  Kezdetben nem igazán érdekelt (hiszen meggyőződésem volt, hogy én nem olvasok sci-fiket. Majdnem biztos voltam benne, hogy egész életemben alig olvastam egyet-kettőt… aztán átböngésztem az olvasmánylistámat, és rá kellett jönnöm, hogy még kedvenc sci-fi könyvem is van.) Később egyre több jó értékelést olvastam róla, úgyhogy amikor megláttam a könyvtárban az új könyvek között, gondolkodás nélkül hoztam haza magammal.

Milyen volt olvasni?
A legeleje nagyon tetszett: a történet rögtön az izgalmas résznél kezdődik, jön a nagy vihar, mindenki menekül, Markot halottnak hiszik és hátrahagyják - hát mi kell még? Elégedett voltam, a stílus azonnal magával ragadott… aztán (Markkal együtt én is) majd’ meghaltam a következő ötven oldalon.
Akit érdekel, hogy hogyan varázsol Mark vizet jóformán a semmiből, és hogyan boldogul a Lak különféle kütyüivel, az biztos érdekesnek találja a hosszú műszaki leírásokat, főleg, hogy (nekem fogalmam sincs róla, de okosabb emberektől azt hallottam), viszonylag pontosak és valósághűek. Ezen az első, nagyjából ötven oldalon én nagyon nehezen rágtam át magam, nem kifejezetten érdekeltek Mark kémiai bűvésztrükkjei, és mivel nem is próbáltam megérteni őket, egy idő után már tényleg fogalmam se volt róla, mikor mit művel éppen. Nem értettem, mire volt az a nagy felhajtás a könyv körül, meg hogy mégis mi bajuk az embereknek, hogy annyira imádják ezt… és persze az sem utolsó, hogy elég nyomorultul éreztem magam, amikor rájöttem, hogy én bizony egyetlen napot sem élnék túl a Marson. 
Kicsit hiányoltam is, hogy Mark miért nem esik pánikba legalább egy picikét - de végül is űrhajós volt, akiket azért valószínűleg elég alaposan felkészítenek, mielőtt kiruccannának a Marsra; másrészről pedig biztos vagyok benne, hogy a humor és a szarkazmus mögött azért sokszor eléggé kétségbe volt esve.

mars_2445397b.jpg

Később, amikor már kezdtem tényleg unni, hogy nem értem, Mark mit csinál, megjelent a többi szereplő is: a NASA dolgozói a Földön, majd Mark asztronauta-társai az űrben. A NASA emberei nem voltak túlságosan összetett karakterek, és egyébként sem hiszem, hogy a valóságban így mennének ott a dolgok, mégis szórakoztató volt róluk olvasni. Annak is kifejezetten örültem, hogy találkozhattunk a többi űrhajóssal: nem szerepeltek sokat, mégis jól meg tudtuk ismerni őket, és én mindannyiukat megkedveltem.
Innentől kezdve sokkal jobban magával ragadott a történet, érdekesebb és izgalmasabb lett, ahogyan az író a különböző nézőpontok/karakterek között váltogatott. Markot nem lehetett nem kedvelni, és nem csak a humora és a naplójának stílusa miatt; mindamellett, hogy zseniális mérnök/botanikus/űrkalóz volt, teljesen hétköznapi emberként viselkedett. Tetszett, hogy nem ment neki minden simán, rengeteget hibázott (és mégsem adta fel), és hogy a nem túl hétköznapi körülményei között is mindig volt valami, aminek örülni tudott, amivel elégedett lehetett.
Nagyon szurkoltam Marknak, hogy minden sikerüljön neki, és bár persze sejteni lehet, hogy mi lesz a történet vége, azért nagyon jólesett olvasni. Fel is lettem volna háborodva, ha valami más történik :D


És itt jön a vagányság a dologban: idővel elhajtok majd a Schiaparellibe, ahol irányítani fogom az Ares 4 landolóját. Erre senki sem adott nekem konkrét engedélyt, és nem is fognak tudni, amíg nem vagyok az Ares 4 fedélzetén, és nem hozom működésbe a kommrendszerét. Amikor majd felszállok az Ares 4-re azelőtt, hogy beszélnék a NASA-val, egy nemzetközi vizeken lévő járművet fogok eltulajdonítani.Tehát űrkalóz leszek!
Űrkalóz!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése