A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 1.

Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

Értékelésem: 5/5

A medve és a csalogányt eredetileg a mini-könyvklub 16 augusztusi, választható könyveként olvastam volna, és bár neki is álltam még a nyáron, végül szinte október közepe lett, mire befejeztem és egyébként is nagyon kínos volt már, hogy egyetlen könyvet sem olvastam el az egész fordulóból :(. Annak ellenére viszont, hogy lassan, rettentő lassan haladtam vele, valójában nagyon élveztem ezt a regényt, sőt, kifejezetten kiemelkedik a mostanában olvasott könyveim közül. Lassú folyású, szépen megírt, az orosz népi világ hagyományaira építő történet egy különleges, bátor lány főszereplésével. Nem volt pörgős vagy kifejezetten izgalmas, de gördülékenyen lehetett haladni vele, és nagyon jól el lehetett merülni benne, gyönyörű, magával ragadó hangulatot teremtett. 
Nagyon élveztem, úgyhogy ez most egy igazán pozitív értékelés lesz :)

(Sok mindenben emlékeztetett Naomi Novik Ezüstfonására, amit szintén nagyon szerettem.)

2019. december 31.

Robin Hobb: Az ​orgyilkos tanítványa

Értékelésem: 4/5

A mini-könyvklub 14 decemberi olvasmánya.
Nem indult egyszerűen az ismerkedésem ezzel a könyvvel, de nagy előnye volt, hogy minél többet olvastam
belőle, annál jobban tetszett. Nem lett ugyan kedvencem a végére se, de nagyon szépen alakult a történet, és a befejezést már kifejezetten élveztem.

Az ifjú Fitz Lovag herceg fattyúgyermeke, akit apja mogorva istállómestere nevel a Hercegségek királyi udvarában. A nemesek közül senki nem veszi kutyába sem, csak az intrikus Elmés király figyel fel rá, aki ráveszi, hogy titkon elsajátítsa az orgyilkosok művészetét. Mert Fitz vérében a Mesterség munkál, amelynek veszedelmes és vad mágiája segítségével a Látnokok emberemlékezet óta uralják a Hercegségek viharverte királyságát. Fitz egy olyan időben cseperedik fel, amikor barbár vörös martalócok dúlják fel a partokat és alvajárók kóborolnak a szárazföld szívében. Hamarosan a fiú megkapja első lélekpróbáló küldetését – mert Fitz veszélyt jelent ugyan a trónra… de ő lehet a királyság túlélésének kulcsa is. 

2019. október 31.

Blake Crouch: Sötét ​anyag

Értékelésem: 3/5
A mini-könyvklub 14 októberi olvasmánya.

Elég vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban: valószínűleg elég magas elvárásaim voltak (hiszen egész jó értékeléseket kapott), és bár a második fele viszonylag tetszett és sokszor élveztem az olvasást, az elején nagyon sokáig inkább negatív volt a véleményem. Ugyanakkor ritkán olvasok hasonló műfajban, ami nem annyira a véletlennek köszönhető, hanem inkább annak, hogy nem épp a kedvenc műfajom – úgyhogy könnyen lehet, hogy a hasonló témákért lelkesedőknek valóban egy nagyon izgalmas, érdekes olvasmány lehet a Sötét anyag.

2019. szeptember 26.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Értékelésem: 5/5

Nem is értem, miért nem olvastam el ezt eddig.
Elsőként még nagyon régen, talán egy villamoson láttam valaki kezében, és egyből megtetszett a címe. Valamivel később egy nyaralás során rátaláltam valahol, és beleolvastam, de fogalmam sem volt arról, mit keres egy könyvben egy ennyi helyesírási hibával teli szöveg. Ezt újabb évekkel később értettem csak meg, amikor egyszer a  fülszöveget is elolvastam - de maga a könyv még akkor is váratott magára. Összességében régóta érdekelt, és valahogyan mindig azt éreztem, hogy tetszeni fog nekem… és nem is csalódtam, sőt! Zseniális ez a könyv :)

A mini-könyvklub 14 szeptemberi olvasmánya.

2018. június 28.

Jodi Picoult: A nővérem húga


Értékelésem: 4/5

A mini-könyvklub 10 júniusi olvasmányaként került sor A nővérem húgára. Ritkán olvasok újra könyveket (nyilván kivétel, ha a Harry Potterről van szó :D), de ez legalább öt éve olvastam már, és elég nagy vonalakban emlékeztem csak az eseményekre. Kicsit szomorú, hogy meg is volt nekem, amíg kölcsön nem adtam valakinek :(

Az elején eltartott egy darabig, mire belerázódtam a történetbe. Kicsit úgy éreztem, mintha Jodi Picoult pontosan tudná, hogy mi kell ahhoz, hogy minél meghatóbb legyen a történet, és szemrebbenés nélkül leírna bármekkora kliséket, hogy ezt a hatást elérje – de aztán ki tudja, mi történt, de egyszer csak azt vettem észre, hogy már egészen beleélem magam, és tényleg hatással tud lenni rám a történet. Egy-két helyen később is túlzásnak éreztem, ugyanakkor voltak nagyon szép, nagyon emberi jelenetek, amikért megérte olvasni.

2017. augusztus 27.

Anne Rice: Interjú a vámpírral

Értékelésem: 4/5

Az interjú a vámpírral a mini-könyvklub 7 augusztusi könyveként került sorra nálam. Szerettem volna a saját könyveim közül választani valamit (hát hogy nőjön a könyveim olvasottsága ^^), de végül úgy éreztem, ehhez több kedvem van most – és bár ugyan nem használom a várólistámat, az sem volt utolsó szempont, hogy ez volt a legrégebb óta (majdnem 1500 napja) rajta lévő könyvem.
(És aztán @hypedne is erre szavazott. Helló, Heni! :D)

Mindenkit ​érdekelnek a vámpírok.
Évszázadok óta foglalkoztatják a képzeletet, hátborzongató történetek hősei, elkárhozott, démoni teremtmények, az éjszaka gyönyörű vadászai, akik embervérre éhezve lesnek gyanútlan áldozataikra. Ezek a mesék olyannyira lenyűgözőek, hogy egyesek szinte már megszállottan rajonganak értük.
Talán éppen ezek a gondolatok jutnak eszébe annak az ifjú újságírónak, aki egy nap különös felkérést kap: valaki, aki azt állítja magáról, hogy vámpír, szeretne interjút adni neki. Ám bármire is számít, egy különc pozőr helyett valódi démont talál. A döbbent riporter szeme előtt megelevenednek a mesék, életre kelnek a legendák, s míg a különös, korszakokon átívelő történet kibontakozik, megismerhetjük egy szörnyeteg emberi lelkét, vágyait, ösztöneit, évszázados kutatását igazságok és válaszok után, s megtudhatjuk, hogy az egyetlen dolog, ami enyhítheti az örök élet kínját, a szerelem.

Jó pár évvel ezelőtt már láttam a filmet, és lényegében azóta kíváncsi voltam a könyvre is... na de azért nem annyira kíváncsi, élénken emlékszem az alkalmakra (többször is megesett), amikor visszatettem a polcra a könyvtárban, hogy majd később olvasom el. Ezúttal mindenesetre lelkesen álltam neki, és fel voltam készülve arra, hogy ez aztán milyen nagyon fog majd tetszeni.
Most, hogy a végére értem, úgy érzem, tökre szeretem ezt a könyvet, mindjárt megnézem újra a filmet (és személyes sértésnek veszem, hogy Armand szerepére Antonio Banderast választották… miért???), és valamikor majd biztosan elolvasom a folytatásokat is… DE (és ez egy nagyon nagy de!) az elején annyira untam és annyira idegesített, hogy nem sokon múlt, hogy nem hagytam félbe az egészet.

De (már megint) mivel ez itt most inkább egy ajánló lenne, a kronológiai sorrendtől eltekintve kezdem a inkább pozitívumokkal, és a végére hagyom a rettenetes szenvedést, amit az eleje okozott :D

2017. június 11.

Lev Grossman: A varázslók

Értékelésem: 4/5

A ​többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Nagyon örültem, amiért ez a könyv lett megszavazva a mini-könyvklub 7 júniusi olvasmányaként, mert azt hittem, már a szülinapom óta megvan, és ideje lenne végre elolvasni, de aztán kiderült, hogy már az azelőtti szülinapom óta megvan, ami még rosszabb mert már a megjelenésekor is nagyon érdekelt, és az egyre megosztóbb értékelések után csak még kíváncsibb lettem rá, hogy vajon mitől ennyire… Rossz? Jó?

Az a baj, hogy így olvasás után is pont így vagyok vele, hogy …rossz? …jó?, mert nagyon sokszor rettentően idegesített; a főszereplővel együtt lehetett volna érezni, ha nem lett volna ennyire kiállhatatlan; a történet meg… hát, sokáig egyáltalán nem akart megtörténni.

Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy akármilyen dühítő is volt, azért élveztem az olvasást (mert még ha dühítő is, végre egy könyv, ami legalább erre képes!), és tervezett értékelésemhez már a könyv elején jegyzeteket firkáltam a telefonomba – amíg ki nem derült, hogy a Jegyzetnek van maximális karakterszáma -, és nagyon próbáltam rájönni, hogy mégis miért szeretem ezt a könyvet, miközben lényegében mindent utálok benne. Még ha nem is tetszett (volna), már csak ezért a hatásért is megérdemelne pár csillagot.

2016. május 4.

[régi] Lois Lowry: Az emlékek őre

Értékelésem: 4,5/5

A Mini-könyvklub 4 májusi olvasmánya az Emlékek őre lett. Ennek nagyon örültem, mert bár olvastam már legalább ötször, az utolsó alkalom is legalább 8 éve lehetett. Mostanság a film kapcsán eszembe jutott többször is, és mindenképp szerettem volna újraolvasni, mielőtt a filmre ráveszem magam… már ha valamiért leszek annyira hülye, hogy valaha is ráveszem magam.
Na meg hát miért ne akarnám újraolvasni, amikor ez egy jó könyv? :D
covers_98.jpg
A fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
– Most már érted, miért helytelen az, ha a „szeretni” igét használod? – kérdezte Anya.

2016. április 25.

[régi] Patrick Rothfuss: A szél neve

Értékelésem: 5/5

Próbáltatok már gondolatban kánont énekelni magatokkal?

A mini-könyvklub áprilisi olvasmánya egy szabadon választott fantasy. Sokat gondolkoztam, hogy mit válasszak: A szél neve az elsők között jutott eszembe, de elbizonytalanított a hossza, és hogy többektől hallottam, hogy unalmas, és nagyon lassan tudtak csak haladni vele. Micsoda emberek vannak! :D

 2048x1536-fit_illustration-roman-fantasy-nom-vent-patrick-rothfuss.jpg

Most viszont, hogy a végére értem, nagyon-nagyon örülök, hogy ezt választottam! Ha nem szerettem volna bele már a borítóba (és az illatába) is, akkor megtörtént volna az előszó első mondatainál… vagy inkább már a címénél (A háromszólamú csend). Hihetetlenül szépen megírt történet, egész végig azt éreztem, hogy a szavak milyen gyönyörűek, és ha másért nem, hát csak emiatt fogom végig olvasni. Ráadásul még érdekes is volt, izgalmas, szerethető, fordulatos - szóval teljesen elvarázsolt.
Ismét este volt. Csend honolt a Jelkő fogadóban, és ez a csend három szólamból épült fel.

2015. szeptember 26.

[régi] Andy Weir: A marsi

Értékelésem: 4,5/5

 covers_314900.jpgHat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

A bejegyzés a mini-könyvklub kapcsán készül. Az első könyves témám, úgyhogy nagyon izgulok :D