A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disztópia. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 30.

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka - első 219 oldal


A Napnak fényéből nagyon-nagyon kevés konkrét emlékem maradt meg, először még aggódtam is, hogy nem fogom érteni a második részt, annyira nem emlékszem belőle semmire. Aztán szép lassan körvonalazódott, hogy csak a világ ugyanaz, a szereplők teljesen mások (kivéve, ha tényleg ennyire nem emlékszem, és csak nem ismertem fel senkit). Ezen kívül viszont, hogy az első kötet eseményei nagyon halványan rémlenek csak, arra emlékszem, hogy kellemes volt olvasni, hogy élveztem – hogy kifejezetten tetszett az a könyv. A második kötet ezek után viszont egyáltalán nem azt nyújtotta, mint amire számítottam. Szeretném majd befejezni valamikor (főleg, hogy már a sorozat harmadik része is megvan), de egyelőre csak a 219. oldalig jutottam benne, és azt hiszem, nem is nagyon fogok sietni a folytatással. 
A mini-könyvklub 15 áprilisi olvasmánya. 

2016. június 30.

[régi] J. Goldenlane: Napnak fénye

Értékelésem: 4,5 / 5

Elsőként valószínűleg a borító tetszett meg, már régóta kívánságlistás is volt miatta a könyv. Aztán a Delta Vision csodálatos könyvheti nyereményjátékán sikerült megszereznem, és most, a mini-könyvklub 4 júniusi olvasmányaként végre sor is került rá.

covers_350851.jpgA fülszöveg:
Mi jöhet egy világháború után?
Természetesen egy újabb világháború – állítja őfelsége, Tien Naga-Hai Huang-Ti, mert a történelem szerint az emberiség rendre elfelejti az atombombázás borzalmait, és mindig jön egy újabb Utolsó Háború.
Az ifjú császárnak, aki negyedik az Új Császárok sorában a Kínai Birodalom élén, rögtön a koronázása után leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal kell szembenéznie: a kívülről fenyegető Ausztrál Föderáció mellett minden pillanatban számolnia kell a Birodalmon belüli riválisaival is.
Ticca Min sokáig azt hitte, hogy a jövője semmiben sem fog különbözni a kockanegyedek többi lakójának életétől. Jobb, ha az álmait még magának sem meri bevallani, csak elfogadja az egyetlen lehetséges utat.
Egyetlen pillanat, egyetlen döntés elég, hogy minden megváltozzon körülötte… és ami kezdetben csak izgalmas kalandnak tűnik, az idővel olyan események elindítója lesz, amellyel a Birodalom és a világ békéje is veszélybe kerül, az uralkodó és alattvalói sorsa pedig elválaszthatatlanul összefonódik.

2016. május 4.

[régi] Lois Lowry: Az emlékek őre

Értékelésem: 4,5/5

A Mini-könyvklub 4 májusi olvasmánya az Emlékek őre lett. Ennek nagyon örültem, mert bár olvastam már legalább ötször, az utolsó alkalom is legalább 8 éve lehetett. Mostanság a film kapcsán eszembe jutott többször is, és mindenképp szerettem volna újraolvasni, mielőtt a filmre ráveszem magam… már ha valamiért leszek annyira hülye, hogy valaha is ráveszem magam.
Na meg hát miért ne akarnám újraolvasni, amikor ez egy jó könyv? :D
covers_98.jpg
A fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
– Most már érted, miért helytelen az, ha a „szeretni” igét használod? – kérdezte Anya.

2015. november 7.

[régi] Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

825386_5.jpgÉrtékelésem: 3/5

2033.
Az egész világ romokban hever.
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

Kezdte érteni, hogy néhány titok éppen azért nagyszerű, mert nincs megfejtésük, és hogy vannak kérdések, amelyekre jobb, ha senki sem tudja a választ.