A Napnak fényéből nagyon-nagyon kevés konkrét emlékem maradt
meg, először még aggódtam is, hogy nem fogom érteni a második részt, annyira
nem emlékszem belőle semmire. Aztán szép lassan körvonalazódott, hogy csak a világ
ugyanaz, a szereplők teljesen mások (kivéve, ha tényleg ennyire nem emlékszem,
és csak nem ismertem fel senkit). Ezen kívül viszont, hogy az első kötet
eseményei nagyon halványan rémlenek csak, arra emlékszem, hogy kellemes volt
olvasni, hogy élveztem – hogy kifejezetten tetszett az a könyv. A második kötet ezek után viszont egyáltalán nem azt nyújtotta, mint amire számítottam. Szeretném majd befejezni valamikor (főleg, hogy már a sorozat harmadik része is megvan), de egyelőre csak a 219. oldalig jutottam benne, és azt hiszem, nem is nagyon fogok sietni a folytatással.
A mini-könyvklub 15 áprilisi olvasmánya.



